Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
OrganP Klub Budapesten
2010 március 23.


Az egy héttel korábbi alkalomhoz hasonlóan a Budapesten megrendezett OrganP Felhasználó Klubon is nagy volt az érdeklődés a rendszert használó gazdálkodási szakemberek körében. Ezúttal elsősorban a megyék, megyei jogú városok, valamint intézményeik képviseltették magukat. A hasonló nagyságú önkormányzatoknál a felhasználói igények is gyakran mutatnak azonos irányba, és a rendszerrel megoldandó szakmai feladatok is hasonlóak. Az OrganP-t érintő fejlesztésekről, változásokról, illetve tervekről szóló beszámolókat itt is konzultáció követte. Kérdésekből, észrevételekből most sem volt hiány, és a Zalaszám Informatika szakemberei igyekeztek minden felvetésre választ adni. A nyitva maradt kérdések pedig a további fejlesztési konzultációk alapjai lehetnek.


Az OrganP klub ismét lehetőséget biztosított a pénzügy-gazdálkodás területen dolgozó felhasználók tapasztalat cseréjére


Vincze Gizella cégvezető köszöntőbeszéde után az OrganP integrált rendszerről beszélt


A megyei jogú városok szakemberei vettek részt a budapesti rendezvényen


A technikai részletekről Horváth Norbert adott rövid tájékoztatást


A hallgatóság felvetései értékes ötleteket adtak az integrált rendszer módosításaihoz, későbbi fejlesztésekhez