Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
OrganP Klub Zalaegerszegen
2010 március 12.


Szép számmal képviseltették magukat a kisebb települések gazdálkodási szakemberei az OrganP szakmai fórumon Zalaegerszegen, ahol pénzügyi, szakmai kérdések megvitatásán felül lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre, kapcsolatok kialakítására. A Zalaszám Informatika szakembereitől sok hasznos és aktuális információ hangzott el, emellett a felhasználók a napi munkavégzést segítő praktikus módszereket, eljárásokat oszthatták meg egymás között.


A rendezvényt Varga János projektvezető nyitotta meg


Vincze Gizella cégvezető köszöntötte a résztvevőket, ismertette a klub céljait kiemelte a kapcsolattartás fontosságát


A cégvezető asszony felhívta a figyelmet a rendszer kevésbé ismert funkcióira, ezek után a problémák kezeléséről, és az OrganP-ről, mint dobozos termékről beszélt


Takács Mária vezető fejlesztő a 2005 óta megvalósított fejlesztésekről tartott előadást


A március 11.-i klub a kisebb települések résztvevőinek tájékoztatását célozta


Farkas Zoltánné tanácsadó az aktuális számviteli feladatokról és jogszabályváltozásokról tartott előadást


Büki Eszter csoportvezető a gyakorlatban felmerülő problémák megoldásáról és HelpDesk tapasztalatokról szólt


A HelpDesk csoportvezető on-line és telefonos segítségnyújtás igénybevételének lehetőségére bátorította a hallgatókat


A résztvevők feltették kérdéseiket


Horváth Norbert vezető fejlesztő a logisztika modul elvégzett és folyamatban lévő fejlesztéseiről beszélt


Az OrganP új funkcióira nagy volt az érdeklődés


Barátias hangvételű fórumot követően kávészünet adott teret a kötetlen beszélgetéseknek


A cégvezető asszony ajándékot adott át az elégedettségi kérdőívet kitöltők közötti sorsolás nyerteseinek


Takács Mária vezető fejlesztő a várható fejlesztésekről adott tájékoztatást