Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Informatikai rendszer fejlesztése az EU-népszavazásra MTI, Budapest
2003. március 12.

Az április 12-i EU-népszavazás pénzügyi előkészítéséhez, lebonyolításához szükséges pénzügyi, logisztikai rendszer bővítését, fejlesztését 88 millió forintért a zalaegerszegi Zalaszám Informatika Kft., végezheti el - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala által kiírt, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásra csak a Zalaszámot hívták meg.

Ennek oka az, hogy a cég kizárólagos szerzői joggal rendelkezik a 2002. évi országos választásokhoz kifejlesztett rendszer bővítésére, üzemeltetésére.

A megbízás kiterjed a szoftver népszavazásnak megfelelő módosításán kívül az alkalmazáshoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtására, a pénzügyi feladatok irányítására, lebonyolítására, valamint a rendszer üzemeltetésére és oktatására is, ami szerves része a választási hivatal és az okmányirodák integrált pénzügyi és logisztikai rendszerének.

Vincze Gizella, a Zalaszám igazgató-helyettese elmondta: az általuk módosítandó szoftver támogatja a népszavazás költségvetési tervezését, a komplett pénzügyi-logisztikai lebonyolítást, elszámolást a központi és területi választási szerveknél. Emellett adatokat szolgáltat a teljes pénzügyi ellenőrzéshez is.

A zalaegerszegi informatikai cég megbízása június végéig szól.

Az idén 25 éves Zalaszám Informatika Kft. 80 főállású szakembert foglalkoztat és jelentős eredményeket ért el a közigazgatási informatikában.

Például 1989 óta komoly szerepet tölt be a választási informatikai fejlesztésekben, s ezen kívül tucatnyi országos, önkormányzati, illetve PHARE finanszírozású rendszert alakított ki és üzemeltet.

A Zalaszám évi bevétele 2002-ben meghaladta a 800 millió forintot, a 2001-es 652 millió forintot követően. Adózás előtti eredménye tavaly 19 millió forint volt, míg 2001-ben 18 millió forintot. A tervek szerint az idén árbevételük 930 millió forintra, adózás előtti nyereségük 25 millió forintra nő. A cég saját tőkéje 270 millió, a jegyzett tőkéje 28 millió forint.

Eddigi eredményei elismeréseként a társaság március 10-én Genfben elnyerte a Trade Leaders' Club által odaítélt "New Milleneum Award for Technology and Quality" díjat.