Nincs messze az idő, amikor az iratforgalom
teljesen elektronikus csatornákra terelődhet a hazai igazságszolgáltatásban.
Azonban az eddig megvalósult fejlesztések is gyorsíthatják
az ítélkezést.
Ez csak az egyik eredménye lehet annak a nagyszabású informatikai
fejlesztésnek, melyet a Phare-támogatással valósítottak
meg. Tegnap az Európai Bizottság delegációja látogatott
el a megyei bíróságra, hogy megismerkedjen az eredményekkel.
Klaus Steiner, az Európai Bizottság magyarországi delegáltja
elégedetten szólt a vizitet követő sajtótájékoztatón. Itt
elhangzott, a 8,25 millió eurós beruházás keretében a meglévők
mellé további 1.217 elektronikus munkahely, 46 szerver,
5.900 végpont épült ki és ezzel 153 bírósági szervezetet
és partnerintézményt kötöttek össze. Hamarosan megjelenhet
a számítógép a tárgyalótermekben is.
A 3,5 millió eurós Phare-támogatással megvalósuló Justicia.Net
informatikai hálózat- és szoftverrendszer elsősorban a bírói
munkát segíti, ezzel is enyhítve azon a gondon, hogy a kívánatos
3-4 helyett hazánkban egy bíró egyetlen segítőre támaszkodhat
munkája során. Mivel az információkhoz való hozzáférés gyakran
hetekben mérhető ideje pillanatokra lerövidülhet, az ítélkezés
folyamata is felgyorsulhat. S amint megteremtődik a jogi
feltétel - mert a technikai már adott -, a magyar bírók
számára is hozzáférhetővé válnak az uniós igazságügyi információs
rendszerek.
Szász Péter, a projektet felügyelő Zalaszám Kft. vezetője
közölte, a rendszer már most is alkalmas olyan szolgáltatásokra,
melyeknek egy részéhez hiányzik a jogi háttér. Az egyik
ilyen lehetőségről Erményi Lajos, a Legfelsőbb Bíróság főtitkára
szólt: 1,5-2 év múlva lehetőség lesz az elektronikus aktaátvételre,
a későbbiekben pedig a zárt láncú számítógép-hálózaton bonyolódó
tanúmeghallgatásra is.