Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Megyénkben is hódít az Internet - A Zalaszám Informatika új szolgáltatásai Zalai Hírlap
2001. augusztus 11.

Dr. Szász Péterrel a Zalaszám Informatika Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a cég jelenlegi szolgáltatásairól és természetesen az újdonságokról.

- A cég az informatika számos területén működött eddig is. Fő profiljuk az információs rendszerek fejlesztése és építése. A szakértelmükre mutatkozó igényt jellemzi az elmúlt másfél év jelentős létszámfejlesztése is. Most több mint 80 főből áll a szakembergárda. Jelenleg is több országos informatikai projekt köti le kapacitásaik nagy részét. Emellett azonban nem feledkeznek meg a helyi partnereikről, vásárlóikról sem, egyre szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtanak Zala megyében is - tudtuk meg az igazgatótól.

- A Zalaszámról a legtöbb olvasónak talán számítástechnikai szaküzletünk, a PC Szalon jut eszébe, mely központunk épületében van a Mártírok útján. Kereskedelmünket segíti szervizünk is, ahol kollégáink a hálózatépítésben is jártasak. A régi szaküzletünk helyén a Kossuth Lajos utcában most az Internet Zóna várja a világhálón böngészni, vagy éppen internetes játékokkal játszani vágyókat. A Zalaszám Internet szolgáltatásunkat is bizonyára sokan ismerik, hiszen előfizetőink száma egyre nő. Érezhető, hogy az érdeklődés fokozódik az Internet iránt, és aki teheti számítógépe vásárlásakor már Internet előfizetést is köt. Mi pedig azon vagyunk, hogy ezt az Internet iránti keresletet a különböző igényeknek megfelelően ki is elégítsük.

Milyen újdonságokkal szolgálnak a vásárlóiknak, partnereiknek?
- Az Internet szolgáltatás terén folyamatosan vannak akcióink és az Internet elérést is egyre változatosabb módon tudjuk biztosítani. Az eddigi analóg telefonvonalon, ISDN-en és mikrohullámú kapcsolaton túl elkezdtük az ADSL technológián alapuló szolgáltatást is.

Milyen előnyökkel jár az ADSL az előfizetők részére?
- Ez is telefonvonalon keresztüli Internet kapcsolat, de az eddig megszokottnál akár hatszor gyorsabb, 384 Kbit/sec-os letöltési sebességet biztosít és nem terheli telefonköltség sem, az előfizető csak egy fix díjat fizet az Internet szolgáltatónak. Hasonlóan kedvező a mikrohullámú Internet kapcsolat, ami nagyobb társasházakban megfelelő számú előfizető esetén építhető ki, napi 24 órás korlátlan hozzáférést biztosít, ugyancsak fix díjas, és nem terheli telefonköltség.

Vállalati partnereik számára is vannak újdonságaik?
- Igen, és talán már nem meglepő, de ez is kapcsolódik az Internethez. Vállalatok és vállalkozók számára remélhetőleg az év végére beindíthatjuk közműszerű szolgáltatásunkat. Ez azt jelentik, hogy a felhasználók nagyobb befektetés nélkül, Interneten keresztül érhetnek el alkalmazásokat (például bérszámfejtés, könyvelés, pénzügyi elszámolások) és adatbázisokat, melyeket a mi központi szerverünk tárol.

Végül megtudtuk, hogy a Zala Szépe verseny eddigi támogatásán túl a napokban megállapodást kötött a Zalaszám és a Zalai Hírlap a Zala Szépe Internetes honlapjának elkészítéséről is.
- Remélhetőleg már a napokban elkészülnek munkatársaink a web-lapok tervezésével és szerkesztésével, így az Interneten keresztül is megismerhetik az érdeklődők a Zala Szépe verseny résztvevőit.