Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Otthon nem jut hozzá Zalaegerszeg Internetkávézója, az Internet Zóna Zalai Hírlap
2001. január 23.

Nem jellemző, kik és miért látogatják a világhálót

Zalaegerszeg - Ma, ha kíváncsiak vagyunk valamire, újdonságokról szeretnénk olvasni, ki sem kell lépnünk a szobából. Elég, ha a számítógép elé ülünk.

Az Internet - érthető módon - igen nagy népszerűségnek örvend, hiszen pillanatok alatt a legfrissebb információk birtokába juthatunk, szinte nincs olyan téma, melyről ne tájékozódhatnánk.
A megyeszékhelyen található, viszonylag új Internetező helyen is sokan megfordulnak. Orbán Norbert és Kovács Norbert nem sorolja magát a rendszeres böngészők közé. A két zalaszentmihályi fiatalember hirtelen adódó szabadidejét szerette volna kihasználni, s erre e látogatás remekül megfelelt. Mint mondják, otthon amúgy sem jutnak hozzá, hazánkra egyébként sem jellemző még, hogy minden érdeklődő hozzáférjen az Internethez. Azért természetesen számos lehetőség akad, hogy ily módon nézzen körül az ember a világban.
Ottjártukkor éppen egy népszerű televíziós műsor után kutakodtak, de a számítógép előtt ülők számára a keresgélés nem csak szórakozást jelent, magyarázzák. A dolgozni vágyók külföldi cégek álláshirdetéseit is megtalálhatják, s e munkák meglehetősen változatosak. Csak az a baj, hogy szinte bele se merülnek tevékenységükbe, máris elrepült néhány óra.
Az egyik munkatárs elmondta, egyértelműen nem határozható meg, kik és miért Interneteznek. Leginkább tanórák után, hazafelé menet jelennek meg náluk a diákok, bár valójában nem jellemző a látogatók életkora sem. Olykor családok érkeznek, előfordul, hogy a gyermek ilyenkor mutatja meg, tulajdonképpen milyen előnye van az Internetnek. Van olyan érdeklődő is, aki náluk próbálkozik először.
Arra előzetesen nem számítottak, hogy külföldiek is lesznek vendégeik között, pedig jó néhány turista tér be hozzájuk, hogy megnézze üzeneteit, válaszoljon rájuk.