A húszéves Zalaszám Kft. nagy ünnepe
Húsz év után költözött a Zalaszám Informatika
Kft. új székházba, amelynek avatására tegnap került sor.
Az ünnepi rendezvénysorozat délelőtt sajtótájékoztatóval
vette kezdetét. Dr. Szász Péter igazgató arról számolt be,
hogy a zalaegerszegi, Mártírok úti székházat már a holnapnak
építették, ahol a tegnapi technológiákat hamarosan újra
cserélik. Két éve határozták el, hogy átlépve a felnőtt
korba, érdemes saját otthont teremteni, mégha ez 150 milliós
költségvetésbe is kerül. Pelényi Gyula tervezte, a FŐ-ÉP
Kft. pedig megvalósította a szemre is tetszetős épületet.
Délután öt órakor országos, megyei, helyi és környékbeli
települések, a gazdasági szféra, az érdekképviseletek, valamint
vállalati partnerek jelenlétében Varga László, a Zala Megyei
Közgyűlés elnöke mondott székházavató ünnepi beszédet. A
cég jelentőségére utalva említette többek között azt, hogy
"vidékről" is méltó versenytárssá lehet válni akkor, ha
a szellemi erők összeadódnak, s nem a különbözőséget hangoztatják.
A Zalaszám hatvan munkatársa tavaly 600 millió forintos
árbevételt realizált, ami a kereskedelmi cég tevékenységére
átszámítva 3,5 milliárdos forgalmat jelent. Azaz óriási
szellemi potenciál van az informatikai cég birtokában ami
- hétköznapi nyelvre lefordítva - megtalálható az okmánykorszerűsítési
programban, a választási, kárpótlási, vállalatirányítási,
környezetvédelmi információs rendszerekben. Szorgalommal,
tehetséggel és főleg tisztességgel országos hírnevet lehet
szerezni - mondta a megyei közgyűlés elnöke, majd a nemzetiszín
szalag átvágását követően a vendégek megtekintették a székházat.
Este a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott fogadáson
dr. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára
mondott pohárköszöntőt.