Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Hazai rendszerintegrátor százmilliós fejlesztése Napi Gazdaság
1999. április 7.

A Zalaszám a Dunántúl fontos IT-szállítója

Nyolcéves együttműködést követően újabb három évre kötött szerződést a zalaegerszegi Zalaszám Szervezési Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. és a Zalaegerszegi Ruhagyár (Za-Ko) Rt. A ruhagyárnál az elmúlt években a vállalati működést csaknem teljesen átfogó integrált információs rendszert építettek ki. A szerződés szerint ennek továbbfejlesztett változatát, az Organ moduláris vállalatirányítási rendszert vezetik be három lépcsőben. A teljes vállalatirányítást átfogó és a 2000. év problémáját is kezelő rendszer iránt élénk az érdeklődés - közölte a NAPI Gazdasággal Szász Péter ügyvezető igazgató. Felméréseik alapján a közeljövőben a dunántúli megyék közül Zala mellett Somogyban, Vasban és Veszprémben működő társaságok lehetnek az Organ legújabb alkalmazói. A 45 millió forint törzstőkéjű, 64 főt foglalkoztató, ISO 9001-es minőséfi tanúsítással rendelkező társaság a múlt évben 600 millió forint árbevételre tett szert, az 1998-as esztendő 20 éves fennállása óta a legkiemelkedőbb volt. Az idén a társaság a múlt év eredményeit szeretné megismételni, esetleg túlszárnyalni. A bevétel 20 százalékát tette ki a kereskedelmi tevékenység, a fennmaradó részt - nagyjából 50-50 százalékban megosztva - a vállalkozási és a közigazgatási szektor megrendelési adták. Az Organ fejlesztése több száz millió forintos befektetést igényel a kft.-től, amit az eredményes gazdálkodás tesz lehetővé. A Zalaszám egyébként hosszú ideje szállít rendszereket több szakminisztériumnak, így a Belügyminisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a Környezetvédelmi Minisztérium és a hozzájuk tartozó országos hatáskörű szervek számára.