AZ EMLÉKIRATOK-BÓL
Amikor
1751 karácsonyának kilencnapos ájtatossága elérkezett, úgy véltem, ideje
újra emlékeztetni Medebachot, hogy megállapodásunk rövidesen lejár,
ne számítson rám a jövő esztendőben.
Mindezt barátságosan, köntörfalazás nélkül mondtam el; ő igen udvariasan
válaszolt; fájlalja, de azt teszem, amit akarok; ennek ellenére mindent
elkövetett, hogy marasztaljon; néhány ismerős útján megpróbált más belátásra
bírni, de én ekkor már határoztam; és a tíznapos szünet alatt megállapodtam
Vendramini őexcellenciájával, egy velencei nemessel, a San Luca színház
tulajdonosával.
Az 1752-es évad végéig még a San Angelo színháznak kellett dolgoznom;
olyanannyira eleget tettem kötelességemnek, hogy több darabot adtam
át az igazgatónak, mint amennyit bemutathatott, s így néhányat elválásunk
után is gyümölcsöztethetett.
Medebach asszony még egyre betegeskedett; háborgó kedélye mindinkább
terhessé és nevetségessé vált; egyszerre sírt és nevetett; kiabált,
fintorokat vágott, rángatózott. Néhány derék rokona azt hitte, hogy
bűbájolás áldozatául esett, és kihívatott egy ördögűzőt; az illető rengeteg
felszereléssel érkezett meg, s úgy játszott és mókázott kegyes holmijaival,
mint egy négyéves gyerek.
Amikor láttam, hogy a primadonna nincs olyan állapotban, hogy fellépjen,
írtam a szubrettnek egy vígjátékot farsang kezdetére. Medebach asszony
karácsonykor felkelt, úgy látszott, jól érzi magát; de amikor megtudta,
hogy másnapra kiplakátozták a Mirandolinát, a Corallina számára készült
új darabot, újabb rohamokat szimulálva, anyját, férjét, rokonait és
személyzetét kétségbe ejtve ismét ágynak hanyatlott.
A színházat tehát december 26-án a Mirandolinával nyitottuk... Tekintettel
Medebach asszonynak Corallina fejlődése nyomán támadt féltékenységére,
azon sem csodálkoztam volna, ha az igazgató nejét ez az utolsó darab
sírba viszi; de mert kedélye különös törvényekhez igazodott, két vagy
három nap múlva felkelt az ágyból és azt kérte, ne folytassák a Mirandolina
előadásait, hanem vegyék újra elő a Pamelát.
A közönségnek most már nem volt ínyére a döntés; de az igazgató úgy
vélte, nem szabad szembeszegülnie felesége akaratának, és a sikeres
új darab negyedik előadása után felújította a Pamelát. Effajta kedvezmény
mindenütt akad, ahol a zsarnokság fittyet hány a józan értelemnek...
Egyesek szerint: emelkedetten kell írni, s tisztelni a közönséget. Én
azonban úgy vélem, akkor tisztelem, ha megmutatom a cicomátlan, meztelen
igazságot.
Fogadjanak el egy tanácsot, kollégáim: a közönségen csak egyféleképpen
lehet bosszút állni: kényszeríteni kell, hogy megtapsoljon bennünket.
A világ majd belátja, a színház már nem skandalum. De hasznos, jó és
tanulságos... Nagyérdemű közönség. Én ezennel befejezem, a szeretetért
köszönetem; Legyetek áldottak mind, szívem nektek hagyom itt.
(Goldoni)
Velencében
sem a színház-, sem a koncertjegyek nem voltak különösebben drágák,
legalábbis ami a földszinti ülőhelyeket illeti. A páholyokkal más volt
a helyzet: e minden kényelemmel felszerelt emeleti lakosztályok méregdrágák
voltak.
A színházak nemcsak a magas szintű kultúra, de a minden szolgáltatást
felölelő szórakoztatás központjai voltak. Az előcsarnokban kockáztak,
kártyáztak és csemegéket, valamint italokat szolgáltak fel. A páholyokban
az előadások során gyakran bukkantak fel rossz lányok. A színészek játékát
a közönség nem csendben figyelte, hanem végig beszélgetett, hangoskodott,
a páholyokból mindenféle tárgyakat hajigáltak a földszinten ülők fejére,
sőt durva szórakozásként köpködtek is. Gyakori volt a rendzavarás, verekedés,
de a rendfenntartó erők a legritkább esetben léptek közbe.
"A negyedik emeleti páholyokban, az előadás után, rossz életű nők
és züllött fiatalemberek olyan bűnös cselekedetekre ragadtatták magukat,
melyeket jóllehet a hatóságok nem tilthatnak, de semmiképp sem engedhetik
meg, hogy a nagyközönség szeme előtt játszódjanak le."
(Casanova)
