Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Gyakorlati képzés fejlesztése a Zalaszám szoftvereivel
2012. május 3.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Zalaszám Informatika idén is egyik szívügyét, a gyakorlati képzés népszerűsítését helyezi előtérbe a felsőoktatás támogatásában. A munkáltatók igényeit látva, ennek jelentősége egyre inkább elengedhetetlen. A Zalaszám ennek érdekében  az egyetemekkel és főiskolákkal karöltve aktívan közreműködik a fiatal hallgatók gyakorlati felkészültségének elősegítésében és fejlesztésében. Így a múlt évhez hasonlóan, a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar Zalaegerszeggel együttműködve ismét részt vesz a gyakorlati oktatásban.

A képzéssorozat alkalmával  a Zalaszám  szakemberei, Kratofil Zoltán projektmenedzser, Antosné Sziva Mariann ügyvitelszervező, valamint Móricz János rendszerszervező  a Gazdálkodás és Menedzsment Szak Vállalkozásszervezési Szakirány harmadéves hallgatóit a Vállalatirányítási szoftverek című tantárgy keretében ismertetik meg az OrganE Vállalati Integrált Gazdálkodási Rendszerrel és segítenek a diákoknak informatikai alkalmazásaink készségszintű megismerésében. A helyszín most is a főiskola korszerű tudásközpontja, az Infocentrum, ahol a hallgatók az ASP szolgáltatásoknál megszokott módon a cég szerveréről érik el az alkalmazásokat. A hallgatók a gyakorlat során nem csak vállalati felhasználói rutinhoz jutnak, de képet kapnak a szoftverfejlesztés fő irányvonalairól is.

A Zalaszám és a főiskola ezzel azt a célt hivatott elérni, hogy a képzésből kikerülő friss diplomások az elméleti tudás mellett gyakorlati jártassággal a birtokukban, már pályakezdőként is magabiztosan alkalmazzák az informatika terén elsajátított ismereteiket munkájuk során.