Megyénket egyetlen sportoló, Kálovics Anikó, a Zalaszám
ZAC hosszútávfutója képviselte a pekingi olimpián. Az atléta
a 10 ezer méteres távon a huszonkettedik helyen végzett.
- Öröm számunkra, hogy a Zalaszám ZAC tudta
adni a város és a megye egyetlen olimpikonját - mondta Szakály
István, a klub ügyvezető igazgatója. - Büszkeséggel tölt
el bennünket az is, hogy Barcelona, Athén és Torino után
csak nekünk sikerült a bravúr, s immár a negyedik olimpiára
is tudtunk sportolót adni. Azt pedig különösen nagy fegyverténynek
tartom, hogy Kálovics Anikót kizárólag a névadó szponzorunk,
a Zalaszám Kft. támogatta az ötkarikás játékokra való készülésben.
Amiatt viszont nagyon szomorú vagyok, hogy a helyi sportbizottság
és a sportiroda nem találta méltónak atlétánk támogatását,
pedig sokat könyörögtünk nekik. Egyedül a sportszerető polgármester,
Gyimesi Endre segített, átérezve, hogy egy sportvárosnak
illik résztvevőt küldeni a világ legnagyobb sporteseményére,
az olimpiára. Azt is el kell mondanom, hogy az állami támogatás
is csak az utolsó pillanatban érkezett meg.
- Felemás véleménye van a feltételrendszerrel
kapcsolatban. Mennyire elégedett a vesrenyzőjük eredményével?
- Anikó minden lehetőséget megkapott a
ZAC-tól az ideális felkészüléshez. A sajtó és a sportági
szövetség vezetői dicsérték, a 22. helyet (a 9. legjobb
európaiként) kifejezetten jónak tartva. Én azonban nem vagyok
elégedett, mert edzőjével már előre keresték a kifogásokat.
Páradús levegő, időeltolódás, sok afrikai futó, az állami
támogatások késése... Én úgy látom, egy olimpián mindenkinek
egyformák a feltételek, s természetes, hogy ott van a világ
elitje. Ha Anikó nagyobb hittel és meggyőződéssel vág neki
a 10.000 méternek, akkor egyéni csúcsot is futhatott volna,
azzal 15. (s Európából 5.) lehetett volna, s akkor nyugodt
szívvel elmondhatná, hogy mindent megtett. Atlétikában szegény
és kis ország képviselője is győzhet, gondoljunk csak Panama,
Etiópia, Kenya, Jamaica sportolóira! És micsoda büszkeség
ez egy nemzetnek. A magyar csapat pekingi teljesítményéről
csak annyit, ez várható volt. Most jött el az idő, amikor
bebizonyosodott, hogy néhány megszállott mini műhelyre nem
épülhet fel az ország sportja. Ha lépni akarunk, sportiskolákat
kell létrehozni, komolyan venni a diák és egyetemi sportot.
Az edzők nagy részét főfoglalkozásban, biztos egzisztenciával
kell alkalmazni. Biztosítani kell a tudományos hátteret
és a létesítmények terén is lépni kell. Visszatérve a mieink
pekingi szereplésére: szurkolóként meg tudom emészteni a
gyengébb teljesítményt, de a motiválatlan, lélektelen versenyzést
nem!
- Ez volt a harmadik olimpiám, így viszonylag
reálisan láttam a dolgokat - kezdte Kálovics Anikó. - Megpróbáltam
a lehető legjobban felkészülni, a nagy pára és meleg azonban
igen nagy energiákat emésztett fel. Egyébként ennek ellenére
élveztem a versenyt, még úgy is, hogy többször kellett frissítésnek
vizet innom menet közben.
- Elégedett a 22. hellyel?
- Mint már említettem, úgy érzem mindent
megtettem. A harmincadik legjobb idővel neveztem és 22.
lettem, azt hiszen ez önmagáért beszél. A sajtóban szinte
mindenhol arról írtak, hogy a kilencedik európai lettem,
s bár ez papíron igaz, gyakorlatilag az a helyzet, hogy
az európaiak közül is három honosított: a törökök futója
Etiópiában született, a hollandok két versenyzője pedig
Kenyában... S így már nem is kilencedik, hanem hatodik az
én eredményem.
- Valóban elviselhetetlen volt a szmog
és a hőség?
- A szmogtól jobban féltünk mint amekkora
volt, végül a páratartalom okozta a legnagyobb gondot. Akik
ehhez jobban hozzászoktak, érthetően jobban bírták.
- Hogy tetszett Peking?
- Nem sokat láttam belőle. Érdekes volt,
hogy milyen segítőkészek voltak a kínaiak, ha valamit kérdeztünk,
egyszerre többen is ugrottak . A nyelvvel azonban voltak
gondok, mert csak ritkán értettük meg egymást, így végül
többnyire maradt az egyéni keresgélés, mert ez még talán
gyorsabban ment, mint amikor 3-4-en magyarázták a dolgokat,
de csak nem jutottunk egyről a kettőre. Ennek ellenére felejthetetlen
olimpia volt, a kínaiak nagyon kitettek magukért. Csodás
stadionokat építettek. Egyébként meg nem sokat mászkálhattam,
mert a verseny előtt készültem, utána pedig a lehető leggyorsabban
jöttem haza, mert itt már vártak rám a versenyek. Most is
az októberi, olaszországi maratonra készülök gőzerővel.
)
