Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Top-tanácsadók
IT-BUSINESS
2007. július 24.

Huszonkét cégvezető alkotta tanácsadói testület segíti az infokommunikációs szakma lobbizását.

A tervek szerint évente három-négy alkalommal ül majd össze az a tanácsadói testület, amelynek megalakításáról még májusi tisztújító közgyűlésén döntött az IVSZ, s amelynek küldetése, hogy szakmai tanácsaival járuljon hozzá az IVSZ tevékenységéhez, illetve párbeszédet folytasson a kormányzattal az infokommunikációs ágazat aktuális trendjeiről. Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke kiemelte: a tanácsadó testület tagjai társadalmi szerepvállalásként végzik munkájukat, és feladataik közé tartozik, hogy a piaci trendekről tájékoztassák a kormányzatot, így járulva hozzá az ágazatot érintő döntések legszélesebb körű egyeztetéséhez.
Az első ülés témája a pályázati források, a klaszterek, az informatikai szakképzés és a felsőoktatás problematikájának átvizsgálása volt. A találkozón Bajai Gordon - akkor még fejlesztéspolitikai kormánybiztos (NFÜ), ma önkormányzati és területfejlesztési miniszter -, Péceli Gábor, a BMR Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja, valamint Székely Judit foglalkoztatási és képzési szakállamtitkár (SZMM) tartott vitaindító előadást.