Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában
az IHM-ITP-17 jelű pályázaton elnyert támogatás felhasználásával
2004-ben bevezetésre került az OrganP Integrált Költségvetési
Gazdálkodási Rendszer (továbbiakban: OrganP).
2005-ben a GVOP 4.3.1 pályázat keretében újabb fejlesztés
vette kezdetét, melynek során megtörtént a rendszer területi
(kistérségi bevezetés) és funkcionális (elektronikus számla-
és rendeléskezelés) bővítése.
Az Önkormányzat a több mint két éves hivatali használat
pozitív tapasztalatai alapján, az intézményi gazdálkodás
színvonalának emelésére és egységesítésére közgyűlési határozatban
rendelte el az OrganP bevezetését valamennyi intézményében
2007. január 1-i határidővel.
Az intézményi bevezetés előkészületei 2006. augusztusában
kezdődtek meg. Az intézmények munkatársai többlépcsős képzésen
vettek részt, majd 2006. október 1-jétől helyszíni támogatás
kíséretében elindult a IV. negyedév adatainak feldolgozása
az OrganP-ben.
Az eddigiekben megvalósított és folyamatban lévő fejlesztések,
valamint az említett közgyűlési határozat végrehajtása révén
Győr Megyei Jogú Város 2007-ig mintaértékű egységes önkormányzati
költségvetési gazdálkodási rendszert hoz étre.
Képek az intézményi munkatársak oktatásáról