Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Konferencia az e-ügyintézésről
Zalai Hírlap
2005. november 25.

Zalaegerszeg (vézsé) - Többletterhet ró a településekre az elektronikus ügyintézés lehetőségének megteremtése, és leginkább a forráshiány akadályozza az előrelépést. Erről is beszélt tegnap dr. Gyimesi Endre polgármester a Zalaszám Informatika Kft. által a Zal@Net 2005 programsorozat keretében szervezett önkormányzati informatikai konferencián. A tanácskozáson három minisztérium is képviseltette magát, az előadók szavaiból azonban kiderült: egyelőre nem várható lényeges elmozdulás ezen a területen. Jambrik Mihály, az informatikai tárca közigazgatási államtitkára ugyan utalt arra a 40 projektre, amely az elkövetkező két évben 900 településen 14 milliárdos ráfordítással hivatott fejleszteni az e-ügyintézést, ám ezek közül egy sem érinti Zala megyét. Elhangzott az is, hogy a kormányzat által működtetett központi elektronikus szolgáltató rendszer ügyfélkapuját eddig országosan alig több mint 14 ezer regisztrált felhasználó „lépte át“; ebben az összefüggésben Vas és Zala csupán 15. és 16. a megyék sorában.

Dr. Szász Péter, a Zalaszám ügyvezető igazgatója úgy vélte, összhangot kell teremteni a hagyományos és az e-ügyintézés között, és olyan informatikai rendszerekre van szükség, amelyek ezt támogatják. Mint mondta, az ügyfeleknek segítséget jelentene például, ha az elektronikus fizetés lehetőségét integrálnák a közigazgatás rendszerébe, hiszen így nem kellene például az okmányirodából csekkel a postára menni, majd vissza. Fejlesztései révén a Zalaszám már képes megoldást kínálni erre a problémára, tette hozzá az ügyvezető.