Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
A kínai kapcsolat
A gazdaság szereplői lesznek az első hírvivők
Zalai Hírlap
2004. május 19.

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá tegnap dr. Gyimesi Endre polgármester és Ma Lunye, a kínai Qingdao Népi Kongresszus állandó bizottságának helyettes vezetője

Qingdao Kína egyik legnagyobb ipari, kereskedelmi, kulturális és turisztikai központja. A település annak idején az elsők között nyithatta meg kapuit a külföldi befektetők előtt: ennek köszönhetően az elmúlt évtizedekben imponáló gazdasági fejlődés jellemezte a térséget. A várost, melyben 30 ország több mint 1200 vállalata és pénzintézete telepedett meg, 2,3 millióan lakják, ám ennek többszöröse az agglomerációban élők száma.
Qingdaóból hat fős delegáció érkezett Zalaegerszegre; vezetőjük, Ma Lunye a programzáró sajtótájékoztatón elmondta: szeretnének minél több várossal kapcsolatokat kiépíteni. Európai útjuk első állomása a zalai megyeszékhely, később Szlovákiába és Litvániába is ellátogatnak. Az, hogy Zalaegerszeg és Qingdao egymásra talált, a Flextronics International Kft. erőfeszítéseinek köszönhető, tette hozzá, hiszen a társaság gyümölcsöző együttműködést alakított ki Kína egyik legnagyobb háztartási elektronikai termékeket gyártó cégcsoportjával, a 3 milliárd amerikai dollár árbevételét produkáló Hisensével, és segítheti más kínai vállalatok bejutását is az EU piacára. A hazai cég ez irányú szerepvállalását egyébként szintén szándéknyilatkozatban erősítette meg a qingdaói delegáció, illetve a Flextronics International Kft.-t képviselő Devecz Miklós.
Dr. Gyimesi Endre a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, nagy reményeket fűz a két város közötti kapcsolathoz. Ennek első hírnökei, mondta, bizonyára a gazdasági szereplők lesznek, később azonban a civil szféra, az oktatás, a kultúra szervezetei is partnerre találnak. Azt, hogy a gazdasági társaságok valóban együttműködés motorjai lehetnek, jelzi az is, hogy a delegáció tagjai nem csupán a Flextronics egerszegi gyárában vendégeskedtek, hanem tárgyaltak a Zalaszám Informatika Kft. és a ZÁÉV Rt. vezetőivel is. Dr. Szász Péter, a Zalaszám ügyvezetője és a ZÁÉV-et képviselő Karsa Álmos is azt mondta a tájékoztatón, lehetőséget lát az együttműködésre.
A találkozó egyébként annak ellenére is jó hangulatban zajlott, hogy a kínai delegáció több csomagja elveszett a repülőút során.