Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Zalai kistérségi gazdálkodás
Jegyző és Közigazgatás
5. évfolyam, 4. szám,
2003. július-augusztus

Korábbi lapszámainkban már bemutattuk a zalaegerszegi egységes, integrált kistérségi önkormányzati költségvetési gazdálkodási rendszer koncepcióját. Jelenleg ugyan folyik még az alkalmazás kialakítása, azonban a közelmúltban megtartott projektfelügyelő bizottsági ülésen meggyőződhettünk a készülő gazdálkodási mintaprojekt eddigi eredményeiről, melyben megjelentek a projektet szakmailag és anyagilag támogató Belügy- és Pénzügyminisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a MEH államtitkárai és vezető tisztségviselői.
A projektet vezető Zalaszám Informatika ügyvezető igazgatója, dr. Szász Péter arról tájékoztatott, hogy Zalaegerszeg önkormányzatánál már éles üzemben működnek a költségvetés-tervezési, előirányzat-kezelési és kötelezettségvállalási funkciók, a szállítói és vevői számlakezelés. Idén novemberig használatba veszik a tárgyi eszközök gazdálkodását és az intézményfinanszírozást támogató modulokat, valamint bekapcsolják az okmányirodai körzetekhez tartozó önkormányzatokat. Gellénháza körjegyzőségéhez tartozó hét településen is folyik a rendszer bevezetése.
Dr. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára méltatta a projekt eredményeit és hozzátette, hogy az európai színvonalú önkormányzati gazdálkodási rendszer megvalósítása egybeesik a kormány közigazgatási reformtörekvéseivel, hiszen olyan megoldás kialakításán dolgoznak, mely az önkormányzatok gazdálkodását egységessé, átláthatóvá, elszámoltathatóvá teszik. Külön kiemelte a kistérségi megvalósítás fontosságát és ésszerűségét, mert mint elmondta, a kisebb önkormányzatok önállóan nem képesek jelentős informatikai beruházásokat elvégezni és üzemeltetni. Ezért célszerű állami beruházásban vagy ASP-megoldásban, kistérségekre specifikálva megoldani a problémát.

TAM