Sajtószoba

előző következő tartalomjegyzék
Főszereplő, mert nem epizodista... Zalai Hírlap
2000. augusztus 26.

Ritka az olyan sajtótájékoztató, melyet a támogató szervez, s éppenséggel róla esik a legkevesebb szó... Mégis van ilyen, s erre példa a Zalaszám Kft. által összehívott pénteki egerszegi sajtóbeszélgetés, melyen a főszereplő a hosszútávfutó Bérces Edit volt, akit jobban is szerettek volna bemutatni a közvéleménynek.
Az érdekeltek elmondása szerint a sportág, amit nevezhetünk szupermaratonnak vagy ultramaratonnak, a magyar sportéletben mostohagyerekként létezik, bár eredményei vannak. Éppenséggel Bérces Edit - a Zalatriatlon sportolója - az idei 100 km-es Európabajnok, korábban a Bécs-Budapest Szupermaraton győztese, s megannyi honi és külföldi viadal ünnepelt résztvevője. Szóba került a találkozón az is - hiszen a kívülállók számára a 100 km-es táv teljesítése szinte "kozmikusnak" tűnhet-, hogy a fizikai megterhelés mellett mennyiben szellemi erőpróba is egy-egy ilyen viadal, s persze az erre történő felkészülés.

- Korábban, egy helyütt már nyilatkoztam, hogy például a 100 km-es verseny első nyolcvan kilométerét lehet nevezni csak fizikai megterhelésnek, a maradék húsz már tisztán szellemi erőpróba - szólt Bérces Edit részéről a magyarázat, s persze a konzekvencia is: - Amennyire tehát fizikai sport, annyira szellemi is, így kerek az egész...

Az egerszegi futónő civilben egyébként adjunktus a Pénzügyi és Számviteli Főiskola zalaegerszegi intézetének idegennyelei tanszékén, ami azért is fontosnak tűnő információ, hiszen - nincs rá jobb kifejezés - nem a sportolásból él. A sikerek mellett természetesen a jövőről is szó esett, nem véletlenül. Az év hátralévő részében ugyanis három rendkívül komoly erőpróba elé néz Bérces Edit, s az első a sorban már kézzelfogható közelségben van. Szeptember 9-én Hollandiában áll rajthoz a 100 km-es világbajnokságon, melyre tehát Európa-bajnokként utazhat (tavaly a vb-n tizedikként ért célba), majd október elején a hagyományos bostoni 100 km-es viadal következik, ezt egy éve az egerszegi futónő nyerte meg. Aztán a "kihagyhatatlan" Bécs-Budapest Szupermaraton zárja a sort október 18. és 23. között, melyen csak akkor vállalja az indulást a futónő, ha teljesen egészséges lesz. Ugyene versenyen a saját kárán tanulta meg '98-ban, hogy még egy kisebb sérüléssel is milyen kockázatos nekivágni a távnak, hiszen akkor feladni kényszerült a versenyt...